Ha elvesztünk egy szeretett személyt, szülőként nem csupán a gyásszal, a fájdalommal kell szembenéznünk, hanem azzal a dilemmával is, hogy mit mondjunk a gyereknek. Felmerül a kérdés elmondjuk-e egyáltalán?
Titkolózni nem érdemes, ha a gyermek nem tudja feldolgozni a veszteséget, nem élheti meg a gyászt, akkor ennek hiánya akár különböző pszichés problémákhoz vezethet. A szomorú hírek elhallgatásával nem a gyermeket kíméljük, hiszen bár kifejezni nem biztos, hogy tudja, de érzi, hogy mi is lehet az igazság, feszültséget kelt a gyermekben az a tudat, hogy valamit titkolnak előtte. Különböző kis információ morzsákból összerakja a saját kis történetét, a bekövetkezett eseményre vonatkozóan. Ahhoz, hogy jobban megérthessük mi is zajlik egy kisgyermek lelkében az elmúlás kapcsán, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy mit is tudnak a kicsik a halálról.
Nagy Mária vizsgálta a különböző életkorú gyermekek halálról szóló ismereteit. Szerinte három szakaszra osztható a gyermekek halálról történő vélekedése, az első szakaszban, amelybe a gyerek a halottnak életet és öntudatot tulajdonít. Úgy gondolja, hogy a halál nem az élet befejezése, hanem egy átmeneti folyamat, amely visszafordítható, úgy érzékelik például, mintha az elhunyt csak elutazott volna, vagy aludna. Ha eltemették az elhunytat, akkor az a sírban tovább él. Egészen hatéves korig tart ez a korszak, melyet felvált a körülbelül kilencéves korig húzódó időszak, amelynek során a gyerekek már kezdik érzékelni, hogy létezik és különbség van, az élet és halál között. Akár az egész gyermekkorra is igaz lehet, de leginkább ebben az időszakban jellemző, hogy a halált például kaszás embernek, vagy csontváznak, egy önálló lénynek képzelik, vagy magát a halottat azonosítják a halállal, nem tudnak a kettő között különbséget tenni.
Kilencéves korban kezdődik a reális haláltudat kialakulása, ekkor már tudja, hogy a halál az élet végét, a testi működések megszűnését jelenti. Ezen vélekedése a felnőttével azonos szintre kerül.
A szeretett személy halálhírét tehát közöljük a gyermekkel, aki sokszor tagadással reagál a hírre, olyan mintha közömbös lenne. Nem azonnal, hanem fokozatosan veszi tudomásul a történteket. Ne kerüljük a témát beszélgessünk a gyermekkel a történtekről, kerüljük el a sablonos válaszadásokat, helyette a gyerek kérdéseire válaszoljunk, beszélgessünk vele, hogy megérthesse mi is történt, emlékezzünk együtt az elhunytra. A temetésre ha a gyermek szeretne rajta részt venni elvihetjük, de akarata ellenére erre ne kényszerítsük! Előtte magyarázzuk el, hogy is fog zajlani a szertartás, majd bízzuk rá a döntést.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: